Oldalak

2010. március 24., szerda

események - születésnap + tuningshow + böllérbál

Az elmúlt 7vége meglehetősen mozgalmasra sikerült.
Kezdődött a péntek esti születésnapi összeröffenéssel Sanyi barátoméknál. Sanyit egy madártejtortával próbáltuk meglepni,amit úgy érzem sikerült is. Kedvenc tortámnak mindenhol nagy sikere van. Boldog születésnapit így utólag is Sanyi,ha olvasod ezt a post-ot.
Szombat reggelre volt betervezve a EF-nél a nyári nyelviskolánk lefoglalása. Majd úgy alakult, hogy halasztottuk a foglalást a repülőutak hosszas tanulmányozása miatt,és tegnap (kedden) történt meg a foglalás. Ugyanis Zsófival már közel fél éve tervezgetjük a nyári nyelviskolát/nyaralásunkat. Eredeti tervként 3 hét lett volna Kanadában, Torontóban. Nagy örömünkre márciusban egy új kedvezménnyel jött ki az EF, miszerint ha minimum 4 hétre foglalunk,akkor fejenként 60ezer kedvezményt adnak. Ez azt eredményezte,hogy az eredeti 3 hét helyett 4-et foglaltunk le, és így egy kevéssel kerül csak többe,mint az eredetileg tervezett 3 hét. Megcsavartuk még a szálakat azzal,hogy legyen inkább két helyszín,lévén ez 50%-ban nyaralás, 50%-ban pedig nyelvsuli lesz. Végül úgy foglaltunk,hogy két hét Miamiban,majd azt követően két hét Torontóban. Biztosan nagyon jó lesz,már most nagyon várjuk az utazást, holott addig még közel fél év van hátra. Pálmafák tengerpart,és angoltanulás... :-)
Szombat dél körül értünk ki a Hungexpóra,a Tuningshowra. A frissen dögös vörösre festett hajú Zsófitól kapott új kafa napszemüveget magamra dobva nagy lelkesedéssel indultunk útnak,egész addig mosolyra állt ábrázattal,amíg meg nem láttuk azt a nagy, (közel egy órányi) sort,amit végig kellett állnunk a belépésnél. Nem is gondoltuk volna,hogy ennyi embert érdekel a show. A kiállításon aztán volt minden,ami szemnek, fülnek és szájnak ingere. Tuningolt járgányok, dögös hostess csajok,és végtelen számú decibel. Egyes kocsikban fülsüketítő szintű hangerővel nyomták az R'n'B-t és a Hip-Hop-ot. Nem is értem ezt a hangerőt élő ember hogy tudja elviselni,pedig én is szeretem a dinamikus hangerőt a jó zenékhez. A kiállításon készül képeket feltölttem Picasara, elérhetőek itt:
TUNING SHOW képek


Szombat este Szokolyán a böllér bálra voltunk hivatalosak. Meglepetésként Tm Gergő cimborám, exlakótársam Győrből a fősulis évekről igennel szavazott a meghívásra. Gergő,aki mindig is ódzkodott a mulatós zenétől, most hezitálás nélkül igennel voksolt a bulira. (így utólag szerintem nem is bánta meg ezt a döntését) A talpalávalót kedvenc zenészem szolgáltatta, ő Nani Mátészalkáról. (az is biztos már,hogy ha egyszer nősülök, akkor Nanit lesz a zenész a lakodalomban... :-) Az est amúgy sem túl lapos hangulatát tovább növelte Sz Gabi cimborám névnapjának megünneplése. Szóval szomjasak nem voltunk. A vacsi részemről felejthető, viszont a buli része fenomenális volt. A tánccal nem fukarkodtam, vittem mindenkit a gyengébb nem képviselő közül,aki csak az utamba került. Újra megérett bennem a gondolat,hogy egy hivatalos tánctanfolyamra el kell menni, lévén nem elég csak szeretni táncolni,hanem azért jó volna tudni is egy kicsit. Na nem mintha Zsófi nagyon ellenkezne a tánctanfolyam ellen,de az utóbbi másfél évben szerencsétlenségünkre, hátráltatásképpen, mindig eltörte valamelyikünk a jobb lábát, amikor már tényleg rábírtuk volna magunkat a tanfolyamra. Az energiáink végére reggel 4 óra magasságában értünk, így egy közel 8 órán keresztül tartó non-stop táncmulatsággal gazdagodtunk mindannyian,akik részt vettek ebben a remek hangulatú táncmulatságban.
Zsolt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése